Gondolkodtam rajta, hogy írok majd egy kis "élménybeszámolót" és most tessék itt van. Mivel kint rossz idő van, én meg egy szál sortban meg pólóban unatkozom a szobámban, már ideje volt írnom ide valamit. Tulajdonképpen ha tegnap, nem este nyolcra hozott volna haza az apám már előbb írtam volna ide. De sajnos a testvérem rávette aput, hogy hazafelé menet ugorjunk be a Duna melletti nyaralójukba és pecázzunk egy kicsit. Ennek köszönhetően két órán keresztül a seggemen ültem és csak reménykedtem hogy a következő pecabot lendítésnél nem akad belém a horog (szuper volt). 
De legalább a nagyszüleimnél töltött idő nem volt rossz. Találkoztam a nálam két évvel fiatalabb lány unokatesómmal és minden olyan csajos problémát átbeszéltünk ami egy 15 éves lánynál előfordulhat. Sajnos őt is beszippantotta azok társasága akik a korán felnőni akarókhoz tartoznak. Ez kissé el is szomorított. Mert ő mindig az a szeleburdi, aranyos, szeretgeti való lány volt. Ebből az aranyos lányból pedig egy cigiző, melleket kipakoló, állandóan sminkelő, kontyos csaj lett. Amikor megláttam és beszélgettünk a problémáiról rögtön megértettem, hogy az anyám miért tiltakozott olyan vehemensen amikor bentlakásos iskolába akartam járni. Két ilyen sulit is meg akartam jelölni amikor választani kellett, de anyám semmi pénzért nem írta volna fel a listára. Mikor először felvetettem neki az ötletet a válasz egy határozott NEM volt. Most pedig teljesen megértettem hogy miért tiltakozott. Mert az unokatesóm ott került bele minden rosszba. Ott kezdett el cigizni, úgy öltözködni és sminkelni mint a mai bármire kapható lányok. De ahogy mesélt nekem az egészről, tudtam hogy eleinte ellene volt az ilyen dolgoknak mint a dohányzás meg a többi, de épp ezért is piszkálták sokan a koleszban. Egy idő után ki is készült és mondhatni behódolt a sok elkényeztetett, beképzelt libának. Eleinte nem is érdekelték a srácok, most meg úgy cserélgeti őket mintha minden ízt ki akarna próbálni a legváltozatosabb cukorkák zacskójából (nem félreérteni ám). Azonban ahogy beszélgettünk egy időre mintha vissza változott volna azzá az aranyos kislánnyá. Ne értsétek félre, én is szoktam magam sminkelni, meg nekem is van pá olyan cuccom ami után a srácok megfordulnak, én is tudok úgy viselkedni. De úgy gondolom hogy ő még pont abban a korban van amikor nem ezzel kellene foglalkoznia hanem, hogy élvezze az életet és azt az időszakot amíg még gyerek. Sosem értettem hogy a 14 éves korosztály (sajnos van mikor fiatalabbak is) miért akar olyan gyorsan felnőni. Én jelen pillanatban mindent megadnék azért, hogy újra az a kislány legyek akinek a legnagyobb gondja az volt hogy melyik Barbijára milyen ruhát tegyen. Az a kislány még nem tudott arról a sok rosszról ami a világon történik, még nem ismerte azokat a nagy elvárásokat amik most érvényesülnek velem szemben és azokat a félelmeket amikkel nemsokára szembe kell hogy nézzek. Ezért is szeretek visszagondolni arra az időszakra (sok más dolog mellett). 
Szóval megbeszéltünk pár dolgot az unokatesómmal és kértem őt többször is hogy ne engedjen azoknak a zsarnokoknak akik eddig dirigáltak neki hogy érvényesítsék felette a hatalmukat. Mert ő ennél erősebb és okosabb lány. Nem tudom, hogy mennyire voltam hatásos miközben az ő cigijét szívva sétáltunk az éjszakában (szégyen, nem szégyen, annak ellenére hogy nem szoktam cigizni abban a pillanatban nagyon is megkívántam két szálat), de úgy látszott sikerült lelket önteni belé. Remélem lesz ereje nemet mondani. 
Ezek után (mondjuk még a nagy beszélgetés előtt) beugrottam a barátnőmhöz, hogy oda adjam neki a szülinapi ajándékot és azt amit hoztam neki Olaszországból. Vele is beszélgettem, mert úgy néz ki ott aztán mindenki problémás. Végig beszélgettünk pár órát, leginkább csak az elfuserált pasi ügyekről és hátba támadós barátnőkről. Azt hiszem kifejezetten jót tette nekünk hogy végre tudtunk rendesen beszélgetni, mert az utóbbi időben nagyon nem jöttünk ki egymással. Most pedig úgy tűnik minden a helyére került. 
Az apámmal viszont nem igazán töltöttem el pár percnél több időt. Főleg hogy magával hozta az idegesítő nőjét meg annak a fiát. Bosszantó volt látni ahogy a nagymamám körbezsongja mind a kettőt, mintha olyan hű de fontos emberek lennének. De az még jobban felbosszantott amikor a mamám mondta, hogy ad majd nekünk zsebpénzt és annak a kölyöknek is adott, mintha az bárkije is lenne. Ne értsetek félre, nem a pénz aggasztott, hanem az hogy már úgy kezeli azt is mintha a családhoz tartozna, holott semmi köze hozzánk, SEMMI. Egyedül az vigasztalt, hogy a nagypapám nem volt ilyen. Neki valamilyen oknál fogva mindig is én voltam és én is maradtam a kedvence, ami jól esett. :) Soha nem haragudott rám amiatt ,hogy nem az apám pártját fogtam hanem az anyámét (ami a mamámról nem mondható el). Még most is mosolyogva gondolok arra az időkre mikor még nagyon kicsi voltam és ő mindig mikor átmentünk hozzájuk azt kérdezte ki a papa szeme fénye én pedig természetesen rávágtam hogy én. :)

U.I.: A játékkal együtt ez a zene is nagyon megtetszett. :) Már alig várom, hogy játszhassak vele. *-*